A csodálatos magyar nyelv 2. (Hangsúlyos irányok)

A magyar nyelv árnyaltságáról egy másik példával. Sok más nyelvben már a hol és a hova kifejezések között sem tesznek különbséget, amik számunkra egyértelműen különbözőt jelentenek. Persze  mondják erre  hogy azért van így és azért jobb az mint a magyar különbségtétele a két kifejezés között, mert a szövegkörnyezetből úgyis lehet tudni, hogy épp melyikről van szó. Ezt az okfejtést azért tartom hibásnak, mert akkor semmiféle ragozásra nem lenne szükség, a szövegkörnyezet úgyis megmondja mire is gondoltunk. Például az angolban ahol mára szinte megszűnt az igeragozás, Can I help you? szó szerinti fordítása: Tud én segít te? Végülis semmi szükség ragozásra, így is tudjuk hogy én segíteni akarok neked, azonban én azt mondom, mennyivel szebb ez így: Mit segíthetek neked?

De most nem is erről akartam igazából írni  ezt csak bevezetőnek szántam  ami a magyar nyelv árnyaltságával kapcsolatos gondolataim, azok a hangsúlyos irányok. Abban még sok nyelv különbséget tesz, hogy itt vagy ott, erre vagy arra, ide vagy oda, de olyan szintem a magyaron kívül már alig, amikor ezt hangsúlyosan akarjuk mondani.

Oda kell mennünk. Amikor ezt mondjuk, akkor a másik nem tudta, hova kell mennünk. Viszont ha ő rosszul tudta ezt, más helyre gondolt és mi kijavítjuk ezt, akkor azt mondjuk: Amoda kell mennünk. Ezt más nyelvekben sokkal körülírósabban tudnák elmondani, például így:
Nem ide, hanem oda kell mennünk.
Mennyivel egyszerűbb így: Amoda kell mennünk.
Ami még ebben a témában a magyar nyelvre jellemző, a közeli és a távoli helyek és irányok között, a magas és a mély magánhangzók használatával teszünk különbséget. Amik közelre mutatnak, azokat a szavakat magas (például itt, ide, ez), amik távolra azokat mély (pl. az, ott, akkor) hangokkal képezzük.
Néhány példa a hangsúlyos irányokra:
ez - emez az - amaz
itt - emitt ott - amott
ide - emide oda - amoda
erre - emerre arra - amarra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése