A magyarság őslakos Európában

Paradigmaváltás a magyar őstörténeti kutatásokban!
Cser Ferenc és Darai Lajos tanulmányával – MTF-12: Kárpát-medencei magyar ősiség – megnyitjuk a Magyarságtudományi Füzetek olvasói által a legnagyobb izgalommal várt, második tematikai osztályt: A magyar nép etnogenezise, amelynek feladatául a magyar nép eredetének megfejtését tesszük.

Azért választottuk a sorozat első közlésévé ezt a magyarság Kárpát-medencei eredetét bizonyító és hirdető tanulmányt, mert a nemzetközi tudomány interdiszciplináris kutatásai leginkább ezt az elméletet valószínűsítik. Ezt követően megpróbáljuk ismertetni mindazokat az elképzeléseket, amelyek értékelhető érveket szolgáltatnak egyik vagy másik származáselmélethez anélkül, hogy – ex-katedra – valamelyik mellett letennénk a voksunkat. E szándék fogalmi szinten történő érzékeltetésére a sorozat további füzeteinek szóhasználatában nem a magyar nép ilyen, vagy olyan eredetéről fogunk értekezni, hanem a magyar népet egyik, vagy másik néphez, illetve egyik vagy másik térséghez fűző kapcsolatról. Lesz indiai, egyiptomi, közép-ázsiai, sumér, szabir, kelta, etruszk, örmény, kazah, kínai, japán, koreai és sok más kapcsolat, amelyeket megpróbálunk közösen feltárni.
Sorozatunkban nem szándékozzuk a magyarság eredetének kérdését megfellebbezhetetlenül lezárni. A kérdés teljes körű kiértékelése és lezárása sokkal inkább annak a nemzedéknek a feladata lesz, amelynek tagjai a Magyarságtudományi Füzeteknek most megnyitott tematikai osztályát már iskoláskorban megismerik.

Cser Ferenc és Darai Lajos tanulmánya sokoldalúan bizonyítja a magyarság Kárpát-medencei eredetét: Genetikai, embertani, régészeti adatokkal, nyelvének, művelődésének, társadalomszerkezetének beható elemzésével.

Valamennyi bizonyíték közül kiemelkedik az a tudományos közlés, amelyet 2000 novemberében a világ első számú tudományos közlönyében, a SCIENCE című folyóiratban tett közzé tizenhét genetikus, az olasz kutatónő, Ornella Semino vezetésével. A nemzetközi kutatócsoport – amelynek egyetlen magyar tagja sem volt – minket, magyarokat alapvetően érintő, döbbenetes eredményre jutott. Az elvont, szakmai fogalmakkal írott tudományos közlést magyar szakemberek értelmezésében értheti meg a laikus.

Dr. Papp Lajos szívsebész professzor egy előadásában így összegezte az Ornella Semino vezette kutatást:
A 17 tudós föltette azt a kérdést:
Európa őslakossága, az ős európai gének különböző ma élő népek fiaiban milyen arányban szerepelnek? Az ősgén, ami nem mást jelent, mint Krisztus előtt 35-40ezer évvel ezelőtt itt élők genetikai kódját az európai népességből mely népek hordozzák legmagasabb arányban? Magyarul, a kérdést úgy lehet föltenni: kik képezik Európa őslakosságát?
A vizsgálat Y kromoszóma meghatározással történik. A férfi kromoszóma jobban kutatható, mert bármilyen sejttöredékből meghatározható. A női kromoszóma vizsgálathoz ép mitocondrium kell.
Itt be is fejezem a szigorúan tudományos tények boncolgatását, az eredmény döbbenetes. Az Y kromoszóma kutatás alapján ez a tudóscsoport megállapította, hogy a ma, itt, a csonka Magyarországon élő, tehát a teremben jelen lévő sokadalom 95%-ában jelen van az európai ősgén. Ez azt jelenti, hogy genetikus vonatkozásban a magyar lakosság 95%-ban őseurópai gént hordoz. Legalább olyan érdekes, hogy vajon a többi európai népesség milyen arányban hordozza az európai ősgént? Kik hordozzák az európai ősgént a magyarok után magas százalékban? A lengyelek, a horvátok és a Keleti-Kárpátokon túli ukránok 50-60%. A többi népcsoport töredékében sem hordozza az európai ősgént.”

Dr. Czeizel Endre neves genetikus „A magyarság genetikája” c. könyvében így ír a Semino-tanulmányból levonható következtetésekről: „A magyar férfiak 60%-a az EU-19-es – őskőkorszakbeli – ősapa leszármazottja. …A magyar férfiak további 13,3%-a az EU-18, 11%-a az EU-7, és 8,9%-a az EU-4 ősapa utóda. Mindez azt jelentheti, hogy a jelenlegi magyar férfiak 93,3%-a négy ősapától ered, és 73,3%-a már az őskőkorszakban itt élt férfiak utódja.”

Tekintettel e tanulmány kiemelkedő jelentőségére, alább közzétesszük valamennyi szerzőjének nevét és kutatásainak helyszínét: Ornella Semino,[1], [2] Giuseppe Passarino,2,[3] Peter J. Oefner,[4] Alice A. Lin,2 Svetlana Arbuzova,[5] Lars E. Beckman,[6] Giovanna De Benedictis,3 Paolo Francalacci,[7]Anastasia Kouvatsi,[8] Svetlana Limborska,[9] Mladen Marcikiæ,[10] Anna Mika,[11] Barbara Mika, [12] Dragan Primorac,[13] A. Silvana Santachiara-Benerecetti,1 L. Luca Cavalli-Sforza,2 Peter A. Underhill2
The Genetic Legacy of Paleolithic Homo sapiens sapiens in Extant Europeans: A Y Chromosome Perspective ; SCIENCE VOL 290    10 NOVEMBER 2000.

Cser Ferenc és Darai Lajos hatalmas tudományos apparátust vonultat fel, több mint négyszáz címet számláló jegyzetanyaggal. Számunkra nem kétséges, hogy ez a füzet, miként az általa megnyitott sorozat is, paradigmaváltást eredményez a magyar nép eredetét vizsgáló őstörténeti kutatásokban.

Budapest, 2011. április 8-án

Patrubány Miklós István Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése